HWSW MOBIL normál verzió

Felmondások a Google-nél a katonai projekt miatt

Habók Lilla, 2018. május 15. 13:08
35 komment

Az elmúlt hónapokban a Google fejlesztői és külsős technológiai szervezetek folyamatosan tiltakoztak a drónfelvételeket gépi tanulással elemző Project Maven ellen. A vállalatot mindez nem hatotta meg, nem mondta fel a Pentagonnal kötött szerződést, és az ígért szabályzatokat sem frissítette. Sokan felmondással reagáltak.

Több tucat Google dolgozó nyújtotta be a felmondását a Google és a Pentagon közös Project Maven programja miatt, mivel aggodalmaik merültek fel a katonai projekttel és a cég megváltozó hozzáállásával kapcsolatban - értesült róla a Gizmodo. A Maven keretében a keresőóriás mesterséges intelligencia és gépi tanulás támogatást nyújtana a drónfelvételek képeinek feldolgozásához. Az AI megfigyelő eszköz az amerikai kormányzati drónok felvételei segítségével automatikusan megállapítaná például járművek és más objektumok tartózkodását és mozgását, majd az eredményeket továbbítaná a Védelmi Minisztériumnak.

A fejlesztők szerint viszont nem szabadna emberek helyett az algoritmusokra bízni az érzékeny kimenetelű, akár halált is okozó képelemzést, másrészt pedig a Google-nek egyáltalán nem kellene részt venni a katonai feladatokban. A vállalat egyébként cáfolja, hogy maga a technológiát fegyverként lehetne használni, de a Google-alkalmazottak érthető aggodalma szerint az eszközt katonai megrendelőknek fejlesztik, és innentől kezdve bármikor közreműködhet ezekben a tevékenységekben. Ezáltal pedig a ,,ne légy gonosz" jelmondat alapjaiban sérül, mint ahogy a felhasználók is még inkább bizalmukat veszthetik a cég termékeiben, ami teljesen ellentétes a vállalat alapértékeivel - írják a dolgozók egy nyílt levélben.

Először februárban lehetett értesülni arról, hogy a vállalat részt vesz Maven projektben, és ennek azóta számos ellenzője akad a cégen belül, illetve azon kívül is a Tech Workers Coalition és az AI tudományával foglalkozó akadémikusok felhívására. A Sundar Pichai vezérigazgatónak címzett belső petíciót eddig már négyezer Google-dolgozó írta alá, akik szerint a Project Mavent meg kellene szüntetni, továbbá a Google-nek és minden vállalkozójának megígérni, hogy a jövőben sem vesz részt háborús technológia kidolgozásában. A vállalatot azonban nem hatotta meg a tiltakozás, és továbbra sem zárta be a projektet.

dron_kepe

Így néz ki egy drónfelvétel, amilyet a Maven is elemez

Ezenkívül a Google egyelőre a többi ígéretét sem tartotta be, így nem frissítette a gépi tanuláshoz kapcsolódó szabályzatát és a biztosítékokat a katonai felhasználás kapcsán. Továbbá a cég nem dolgozta még át az etikai irányelveket sem, amelyet néhány héten belül ígért a munkatársaknak, pedig a Gizmodónak nyilatkozó egyik alkalmazott szerint ennek már a projekt elindítása előtt meg kellett volna történni.

A Google-nél dolgozók legnagyobb problémája, hogy korábban a vállalat olyan vállalati kultúrával működött, ahol mindent meg lehetett vitatni, és hangot adni az ellenvéleményeknek. A Maven kapcsán azonban úgy tűnik, hogy a cég olyan irányba viszi a fejlesztéseket, ami sokak szerint nem kívánatos, és mindezt ellentmondást nem tűrően teszi. A cég szóvivője még április elmondta, hogy folyamatban van a szabályzatok frissítése, és továbbra is fontosnak tartja a vállalat a projektek, és a felmerülő kérdések megvitatását, a mostani felmondási hullámra azonban még nem reagált. A felmondást benyújtó dolgozók szerint végeredményben ezzel lehet a legjobban kifejezni a tiltakozást a katonai projektek ellen, és hogy a projekt elvállalása nem a dolgozók, hanem a Google igazgatóságának a döntése volt, amit a fejlesztők egy része nem támogat.

A projekttel a Google nem keveset kockáztat: a cég az elmúlt években abszolút világszínvonalú AI kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szervezetet épített fel. Ezek a munkavállalók azonban manapság elképesztően keresettek, így amennyiben kellemetlenné válik a munkájuk, minden probléma nélkül továbbállhatnak más, etikusabb cégek irányába. Amennyiben a botrány tovább gyűrűzik, az komolyan alááshatja a Google presztízsét az AI-jal foglalkozó legjobb kutatók körében, ami a cég számára látványos versenyhátránnyá válhat akár rövid távon is.

35 komment

Kézenfekvő megoldás a fejlesztői munkaerőhiányra (x)

Több mint 300 junior fejlesztő végzett és helyezkedett el eredményesen a Training360 Karrier Start Programjában.