HWSW MOBIL normál verzió

Az önvezető autók piacán folytatja a Cyanogen

Hlács Ferenc, 2017. október 12. 09:30
35 komment

A mára Cyngnként ismert vállalat új irányáról egy sor álláshirdetés árulkodik.

Jó egy éve elköszönt az okostelefonokról a hírnevét először a legismertebb alternatív Anrdoid ROM-ok fejlesztésével szerző Cyanogen csapata: a többek között a korai OnePlus modellekről megismert Cyanogen OS rendszer kezét tavaly októberben engedte el a cég, két hónappal később pedig a gyártóik által elhanyagolt készülékekre szánt CyanogenMod projektet is elkaszálta, azt a fejlesztők azóta LineageOS néven viszik tovább.

Az immár Cyngn vállalat a visszakozásokat követően jó darabig nem hallatott magáról - közben pedig ahogy az Axios.com kiszúrta, csendben irányt váltott, méghozzá az önvezető autók felé. A cég weboldala meglehetősen szűkszavú, az álláshirdetés aloldal azonban egyértelműen árulkodik az újonnan kiszemelt iparágról. A cég ugyanis a HR-esek és C++ fejlesztők mellett többek között kifejezetten az önvezető járművekre szakosodott mérnököket és önvezető rendszerekkel foglalkozó szoftverfejlesztőket is keres. Az elmúlt év során nagyjából 30 új alkalmazott érkezett a céghez, akik között korábban a Mercedes-Benz csapatában dolgozó szakértők is vannak, de a kínai Future Mobility, sőt a Facebook berkeiből is érkeztek új szakemberek. A vezérigazgatói székben tavaly október óta Lior Tal ül, aki korábban a műveleti igazgató szerepét töltötte be.

Ezek alapján tehát jól látszik az új irány, az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy a szegmensben pontosan milyen termék fejlesztésére koncentrál majd a cég - az autók szoftvere lesz majd fókuszban, netán elindulnak a hardveres ösvényen is. Az mindenesetre már borítékolható, hogy nem egyszerű tapogatózásról van szó a vállalat részéről, miután ahogy az Axios is kiemeli, már Kalifornia felelős közlekedési hatóságaitól is megkapta a szükséges engedélyeket, hogy önvezető autókat teszteljen az állam közútjain.

A Cyngn csapatának mindenesetre nem lesz könnyű dolga az újonnan kiszemelt szegmensben, hiszen azon nála jóval nagyobb és tapasztaltabb óriások is gőzerővel folytatják a fejlesztéseket, számos iparágból, elég csak a Teslára, az Nvidiára, az immár az FCA-val kiegészült BMW-Intel-Mobileye összefogásra, az Audi-ra vagy épp a Google-re gondolni. Az is lehet ugyanakkor, hogy a területen jobban megtalálja a helyét a cég, amely az okostelefonok piacán a biztató rajt ellenére végül nem aratott nagy sikert és botrányait követően kénytelen volt leépíteni tevékenységét.

35 komment

Egy történet olyan nőkről, akiknek nem mondták el, hogy a számítógép fiús játék

A számítógép hőskorában női munka volt a kódolás. Mára ez teljesen megváltozott. Miért tűntek el a nők az IT-ból?

8 x 3 óra mélyvíz a HWSW mobile! második napján

Kotlin, Android refaktorálás, React Native, UX és analitika, Azure IoT Edge, banki Open API-ra épülő fejlesztés élőben, itthon először.